Alec Baldwin a lelőtt operatőrt hibáztatja, miközben mindent tagad

Horizontal
US actor Alec Baldwin attends DreamWorks Animation's "The Boss Baby: Family Business" premiere at SVA Theatre on June 22, 2021 in New York City. (Photo by Angela Weiss / AFP)
Vágólapra másolva!
A New York Post szerint Alec Baldwin mindent tagad, szerinte Halyna Hutchins, a lelőtt operatőr hibája volt a baleset, aki Baldwin szerint helytelenül adta meg az irányt, ahova később fegyverével tüzet nyitott.
Vágólapra másolva!

A 63 éves Baldwin ragaszkodik hozzá, hogy az október 21-én történt balesetig vezető minden esemény, és maga a baleset is az operatőr hibája volt. A nemrég benyújtott jogi dokumentumok szerint Baldwin a baleset után mindent megtett annak érdekében, hogy a stáb ismét összeálljon és folytassák a forgatást, még azt követően is, hogy őt vádolták meg az operatőr haláláért.

- írta Luke Nikas, Baldwin ügyvédje a dokumentumban, amelyben hozzátette, hogy a felelős nem a védence, hiszen ő csak egy színész.

Alec Baldwin Forrás: AFP/Angela Weiss

Luke Nikas szerint Baldwin egész karrierje során bízott a szakemberek munkájában és ugyanezt tette a baleset napján is. Hutchins a próba során elmondta Baldwinnak, hogy milyen szögben kell majd mozognia és azt is, hogy a kamera honnan vegye a színészt a fegyver elsütésének pillanatában.

Arra is egyértelmű utasítást adott, hogy pontosan felé célozzon, tehát a tervezettnél magasabb szögben.

A dokumentumban Nikas kiemeli, hogy az operatőr és Baldwin is meg voltak győződve arról, hogy a fegyver nem éles. A színész ezt követően még egyszer megbizonyosodott róla, hogy hova lőjön, az operatőr ezt megerősítette, a baleset pedig bekövetkezett.